Ahogy Simon Sinek is mondta: “If you don’t understand people, you don’t understand business”.
A cégkultúrára építésében rejlő önreflexiós készségfejlesztési lehetőségek – ezzel a címmel kezdtem el kidolgozni egy olyan workshop folyamatot, amely segít a Company Wiki megalkotásában egy önismereti folyamattal egybekötve.
A céggé alakulásunk óta végtelen mennyiségű szakmai anyagot olvastam és néztem meg arról, hogy milyen gyakorlatokat érdemes egy startupnak beépítenie a mindennapi működésébe, és ebből az egyik leghasznosabb a saját wiki kialakítása.
Ugyan még egy kis létszámú cég vagyunk, a kommunikáció és az átláthatóság már most nagy szerepet játszik az életünkben. Fontos, hogy mind tisztában legyünk a másik szerepével, munkakörével, erősségeivel, pont ahogyan a sajátunkkal is.
A wiki korai kialakítása ezért is vált nagyon kézenfekvővé számunkra, hogy már most meglegyen azok a fogódzkodók, amik mindannyiunk munkáját segítik a mindennapokban.
A két legnagyobb előnye a saját tudástárunknak:
- Minden infó egy helyen
Ahogy növekszünk, úgy lesz egyre nehezebb mindent átadni új kollégáinknak, ha a dokumentumaink lelőhelye rendezetlenül, átláthatatlan összevisszaságban hever a virtuális térben. Ezzel a módszerrel könnyen elérhetővé tudtuk tenni a napi működésünkhöz szükséges anyagokat, és teret engedünk az új információk önálló feltöltésének is, így tulajdonképpen organikusan fejlődik a belső felületünk.
- Segítség karnyújtásra
Azzal, hogy a munkakörök és szerepek nem csak a fejekben vannak kirajzolódva, hanem írásos formában is megjelennek, sok félreértést el lehet kerülni. Azon esetekben, ha új csapattag érkezik, aki még nincs annyira tisztában a kollégákkal, a legkézenfekvőbb a wikiből tájékozódnia, vagy mielőtt kérdése lenne, előbb belepillantania, hátha talál választ. Amennyiben egy állandó kérdésre talált megoldást, azt már fel is vezetheti a gyűjteménybe.
Nekünk ez a két legfontosabb funkciója a saját wikinknek, de ezeken túl is vettük már hasznát, illetve folyamatosan fejlesztjük, hogy a leginkább illeszkedjen a Compocity kultúrájába.
2021-ben az a megtiszteltetés ért, hogy doktorandusz hallgatóként a cégkultúra kialakításáról már egyetemi hallgatóknak tarthattam interaktív workshopot. A modul célja a digitális cégépítés és a „soft skill”-ek fejlesztésének keresztmetszetében egy „company culture book” egy saját kézikönyv kialakítása. Saját startup ötleteik megalapozásában lehettem támasz, különböző önismereti feladatokon keresztül egészen a cégkultúra alapértékeinek lefektetéséhez. Volt szó hazai és nemzetközi mintákról, perszóna állításról és az azon keresztül való értékvalidációról. A workshop sok tanulságot hordozott és újabb kreatív teamplate-ek kidolgozására sarkallt. Így nemsokára egy új “Értékajánlat kerék” minta kidolgozásával érkezem hozzátok, ami segít majd az autentikus cégkultúra letisztázásában.