JÁTÉKKAL A JÖVŐÉRT 1. RÉSZ

Számtalan kutatás született már a játékok jótékony, fejlesztő, gondolkodást serkentő hatásairól; miként ösztökél a sikerre, miként csökkenti a stresszt, valamint, hogy milyen módokon indítja be az agyműködést, és ennek köszönhetően újabb kapukat nyit meg az élet minden egyes területén, ha éppen kreatív megoldásra van szükségünk egy probléma megoldásához.

Ezt az eszmeiséget a saját applikációnkba is szerettük volna visszahozni, ahol egyéni, és közös sikereknek is teret enged a beépített, Compocity használaton alapuló játékunk. A teljesítménynek megfelelően- vagyis a bedobott komposztalapanyaghoz mérten- pontokat generál a rendszer, ezekkel pedig újabb és újabb szintekre léphetnek a felhasználók.

Jane McGonigal állítása szerint, ahhoz, hogy megoldjuk a világban jelenlevő problémákat, legalább 21 milliárd órát kell játszanunk, a jelenlegi 3 milliárd óra helyett. Ted előadásában részleteiben levezeti ennek a teóriának az alapját.

A csapatjátékok során a hősi győzelem lebeg minden játékos szeme előtt, amihez optimistán áll hozzá. Online játékok esetén, pontosan tisztában van az erősségeivel, a csapattársainak képességeivel, valamint egy jól definiált cél áll előttük, amit közösen kell megoldaniuk.

Jane McGonigal – TED talk about Super Better

Miért vagyunk sikeresebbek a játékokban, mint a való életben, amikor nagy, globális kihívásokkal találjuk szembe magunkat?

  1. Mert addig dolgozunk a célért, ameddig el nem érjük.
    A való életben számtalanszor előfordul, hogy inkább elfordulunk a gondtól, mint hogy megfelelően kezeljük, mert túl sok energiát, pénzt, időt emészt fel, viszont a globális, környezeti problémák elől erre nincs és nem is lesz lehetőség.
  2. Mert különböző karakterek, különböző képességekkel tesznek hozzá a végeredményhez.
    Jane úgy írja le, hogy minél színesebb egy társaság, annál nagyobb eséllyel bukkan szemünk elé a megoldás, és a siker is. Az, hogy egy problémát számos oldalról megvizsgálunk a csapatunkkal, nagy eséllyel rövidíti le a befektetett energia és idő tényezőjét.
  3. Mert bízunk a csapatunkban.
    A játékok során nincs lehetőség kételkedni a csapatban. Egy közös cél érdekében teszi meg mindenki mindazt, ami tőle kitelik. Az egyéni érdeknél fontosabb az eredmény, és a közös siker elérése.
  4. Mert a szintünknek megfelelő kihívásokat kell megoldanunk.
    Sajnos az életben nincsenek szintek, pontok, virtuális bájitalok, így előfordul, hogy a probléma nagyobb kihívást jelent, mint amire akkor, az adott pillanatban készen állunk. De fel lehet hozzá nőni, meg lehet találni azt a tökéletes csapatot, akikkel összefogva igenis van esély, azután pedig sikerélmény.
  5. Mert a játékok során azonnali visszajelzéseket kapunk a teljesítményünkről.
    A való életben sokkal-sokkal fontosabbak a visszajelzések, mint azt elsőre gondolnánk. A csapatunk erősítése, az eredmények és problémák átbeszélése, valamint a személyes visszacsatolások kulcs szerepet töltenek be egy misszió végrehajtásában.

Ha érdekel, melyek azok a képességek, amiket a gamerek az életben is a világ gondjainak megoldására fordíthatnának McGonigal elmélete szerint, olvasd el a következő írást is.

A teljes Ted Talk ITT érhető el.

Neked ajánljuk: