A MindMap az egyik legszélesebb körben alkalmazható kreatív ötlet- és prioritás strukturáló módszer. Nem csak azok közül, amiket próbáltam, hanem globálisan. Az összes közül!
Hatékonyan, gyorsan, egyszerűen elvezet bennünket a megoldáshoz, kreativitásra ösztökél, és átláthatóan megjeleníthetjük a segítségével az olykor kesze-kusza gondolatainkat. Ezzel egyidejűleg remek stratégia tervező eszköz is.
Vannak olyan élethelyzetek és döntések, amikor kifejezetten jól tud jönni ennek a módszernek az ismerete, így szeretném most Nektek is egy megmutatni hogyan alkalmazzátok.
Jelen esetben az egyetem kiválasztásának folyamatán foglak végigkísérni.
Röviden mesélnék magáról a módszerről. A MindMap különlegessége, hogy segíti összehangolni a két agyféltekét, valamint az ábra, amit végeredményül kapunk, szinte megegyezik azzal a felépítéssel, amivel az agyunk funkcionál. Az elágazások és kapcsolódások egyszerűsített és letisztított formában leképezik azt a hálózatot, ahogy biológiai mivoltunkból valóan mi is működünk.
Amikor elkészült a térkép, sokkal egyszerűbb memorizálni az információt, mert az nem lineárisan, logikai egymásutánságban követi egymást, hanem tematikus csoportosulásokban. Így az egy témához kapcsolódó információ egy “területen” összpontosul a lapon, és sallangok, felesleges adatok nélkül vonhatjuk le végső következtetésünket egy probléma, vagy a felmerült kérdéskör kapcsán.
Kifejezetten hatékony módszer vizsgafelkészülések során, jegyzetek készítésére. Könnyebben memorizálható, és ahogy korábban említettem, nagyon jól elkülöníti a különböző tematikai csoportokat.
Itt a blogon már korábban meséltem az online tanulási lehetőségekről, ha kíváncsi vagy rá, semmiképp ne hagyd ki; bemutatom a nekem legjobban bevált honlapokat és képzéseket. Ha pedig érdekel, hogyan tudsz nagy mennyiségű tananyagot, vagy könyvet feldolgozni, olvasd el a modern olvasási tippjeimet.
Lássuk viszont, hogy is tudod elkészíteni a saját MindMaped, ha éppen egyetemválasztás előtt állsz!
- HATÁROZD MEG A CÉLOD
Ez esetben egy nagyobb lap közepére írd fel például, hogy “Diplomát szerezni az álomegyetememen”. Húzd alá, vagy karikázd be, hogy vizuálisan is érzékeltesd, ez a legfontosabb cél, amit el szeretnél érni az ábra elkészítésével. - ÁLLÍTSD ÖSSZE A HELYSZÍNEK SORÁT
Akár bel-, akár külföldön szeretnél továbbtanulni, határozd meg azokat az országokat, városokat amik számodra számításba jönnek, illetve ahova igazán vágysz. Ezt úgy teheted meg, hogy a CÉL buborékból húzol hat ágat. A helyszíneket is aláhúzással, vagy bekarikázással különítsd el. - ÍRD FEL A VÁGYAIDAT ÉS LEHETŐSÉGEIDET
A helyszínekből húzz 3-3 elágazást, és írd fel azoknak az egyetemeknek a nevét és a szakot, ahova szívesen felvételiznél. - VIZUALIZÁLD, ÉS TÁRSÍTS ÉRZETEKET
A 18 szak mindegyikét próbáld elképzelni. Milyen lenne, ha oda járnál? Milyenek lennének a barátaid? Milyen célok eléréséhez segítene hozzá az ott szerzett diploma? Milyen érzéseid vannak, amikor rá gondolsz? Ezeket egy mondatba fogalmazva írd a megfelelő helyre. - A MEGFELELŐ LÉPÉS
Ahhoz, hogy egy álom megvalósulhasson, akciótervre van szükség. Írd oda a szakok mellé, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a bejutás megvalósulhasson. - VÁLASSZ 3-AT
Most, hogy egy tisztább képet kaptál arról, melyek azok, amik közel állnak hozzád, és a megvalósításra is van lehetőséged, karikázd be a top 3-at, és vágj bele a jelentkezésbe!
A vázlatolás során nyugodtan használj képeket, rajzokat, ikonokat, színeket, jelöléseket, amik segítik a halmazok elkülönítését és hatékonyabb vizualizációját.
Formáld a saját igényeidre a mindmap lépéseit, ha úgy érzed szükséged van még egy rostálási körre, bővítsd tovább, vedd észre a kapcsolódásokat, és igyekezz leképezni a már-már tudatalattid struktúráját.
A módszert rengeteg helyzetben alkalmazhatod, akár munkakeresésre, karriertervezésre, életcélok priorizálására, tanulásra, jegyzetelésre, vagy akár kisebb-nagyobb döntések meghozatalára is.
Néhányan már talán tudjátok, melyik országban sikerült ösztöndíjat megpályáznom, azonban az eredeti tervem egész más volt. Franciaországba szerettem volna jelentkezni. Több hónapos előkészület előzte meg a döntésemet, majd a jelentkezés folyamata következett. Három nappal a jelentkezési határidő előtt jelezte az intézmény, hogy nem tudják adminisztrációs okokból fogadni a jelentkezésem.3 napom volt felülvizsgálni, miért szeretnék külföldön tanulni, mik azok a kiemelt célok, amiket meg szeretnék valósítani. Priorizáltam, szűrtem, vizsgáltam és elemeztem. Többek között ezzel a módszerrel tudtam kitisztázni annyira helyzetemet, hogy mégis az utazás mellett döntöttem. Ezután az egyetemi szakvezetőm segítségét kértem, hogy az általam kiszűrt intézmények közül, melyiket ajánlaná. Innentől a folytatást már ismeritek; Hollandiára esett a választásunk, itt töltöttem egy évet, és ez az időszak nagyban meghatározta azt, aki vagyok, és ahogy gondolkodom a szakmámról, és a világról.
Ez volna az én nagy MindMap sztorim…
Amennyiben kérdésed, észrevételed merülne fel, írj kommentet, vagy keress meg személyesen, és beszélgessünk a továbbtanulásról, design megoldásokról és kreatív tervezésről!