Oldal kiválasztása

“Children design for living creatures not for cars, egos or corporations “

A Compocity kapcsán sokszor szóba kerül a városi zöld, a rehabilitáció fontossága. Az, hogy az ottélők kiegyensúlyozottan, a zöld, parkos környezettel közelségben és összhangban tudjanak élni, ami javítja a kedélyállapotot, csökkenti a stressz szintet, és megannyi jótékony hatással bír, anélkül, hogy tudomásunk lenne róla.

Mara Mintzer 2009-ben egy nagyon különleges projektbe csöppent. A Colorado állambeli Boulder városfejlesztésbe kezdett, és egy csapat tervezővel és más szakemberrel találta magát körülvéve.

Még a projekt legeléj feltette magának a kérdést; Biztosan így lesz a legjobb mindenkinek?

A gyermekek játékosított edukációs fejlesztése pedig előkészíti egy olyan gondolkodásmódot és érzékenyítés keretrendszerét, amiben egy a környezetével új minőségben, kölcsönösségben gondoskodó közösség tud felnőni. Ennek jelentősége gazdaságilag is mérhető, mivel minden 1 dollár befektetés az játékos oktatásba 8 dollár megtérülést mutat az egészséges gyermeki fejlődésben a University London College 2017-es publikációja szerint.

Fenntarthatósági fókusszal azonban a kialakult zajban, ami még a felnőtteket is a frusztráció irányába tereli. A gyermekek nyitottsága és fogékonysága a proaktív változás előkészítésében sok lehetőséget kínál, amit átgondoltan és felelősségteljesen nem utolsó sorban pedig korcsoport specifikusan kell vizsgálni. A gyermekek (0-17 éves korig) kapcsolata a természettel erős indikátorként deffiniálható egy város funkcióját, működési dinamizmusait tekintve. A zöldterületek hozzáférhetősége, a köréjük szerveződő lehetőségek inspirálióan hatottak már több szervezetre nemzetközi viszonylatban.

Mara Mintzer várostervező, a kolorádói egyetem tanára a közösségi elköteleződést kutatja. Publikációi között kiemelt szerepet kapott a „kézikönyv közösségi terek tervezéséhez fiatalok számára”. A kutatás keretein belül több száz gyermeket kérdeztek meg a városi terek alakítása kapcsán; miként képzelik azt el, milyen igényeket fogalmaznak meg. Később TEDx színpadon is bemutatásra került kutatómunkájának eredménye. A gondolatisága abban gyökerezett, hogy egy gyermek és egy idős felnőtt (például egy nagyszülő) biztonságban és élményszerűen tudjanak a városban közlekedni és töltekezni két pont között.

Ez az igény triviálisnak hat, mégsem megoldott sok helyen. Eltávolodva a hétköznapi példától, mint perszónák, a város változó szövetében élők gyermekként és különleges igényű felhasználóként, esetleg mozgásában korlátozott személyként vizsgálva a példát azt a konklúziót találtam több kutatásom végkifejleteként, hogy ha számunkra előnyösen alakítjuk városi környezetünket, akkor azzal mindenkinek emelni tudjuk az életminőségét és komfort érzetét. 

As an environmental planner, and later as a product designer, I have regularly encountered real-life situations where we could offer solutions to special-needs users that promoted both their psychological and economic integration into society. Accessibility and freedom of choice are two of the fundamental essences of urban life. My mission is to use the designer’s professional repertoire to develop solutions that promote the self-sustainability of communities.

Art can be used as a framework to make new, innovative scientific developments easily understood. The “art” option warrants a more conscious interdisciplinary fusion in which researchers can present their findings to various communities in necessarily simpler forms. For designers, this ongoing state-of-the-art collaboration frees up different paths of thought thanks to the freedoms that are offered by new materials and technologies.

Új megoldásokat alkothatunk, ami a játék feltételeit teremti meg. Olyan tereket lenne szükséges megalkotni, vagy olyan rugalmasságot biztosítani a térformálásban, ami a valós, kint zajló életet hozza be az oktatási terekbe a meglévő sajátos struktúrák helyett.  Ahol a gyermekek valós összefüggések leképezéseit tapasztalhatják meg és adott helyzetekre egy támogatott és biztonságos környezetben fejezhetik ki saját válaszaikat.

A játék maga közösségépítő hatású, ez nyilvánvaló, amire talán kevesebb tudatos hangsúlyt fektetünk a játéktervezésben, vagy abban, hogy a gyerekek magunkak tervezhessenek játékokat, különböző kiementeleket az maga a történet olyan keretrendszere, amiben önkifejeződhetnek. A játékokban megalkotott karaktereiken keresztül mutatják be magukat, amely megmutatja mit gondolnak magukról. A folyamatban saját magukkal kapcsolatban is tanulnak, a helyzetekben fejlődik a személyiségük. Ezért fontos olyan helyzeteket teremteni, aminek nincs előre megalkotott kimenetele. Meg kell teremteni azt, hogy a gyermekek maguk írják a történetet, legyen szabad választásuk és tapasztalhassák meg, hogy milyen tulajdonolni, veszíteni és irányítani. Így tudják élvezni valóban a sikereiket, játékban megtapasztalni veszteséget és döntési mechanizmusokat rendelni a különböző kockázat vállalásokról. 

A fenntarthatósági törekvések kapcsán is érdemes ezeket a mechanizmusokat megfigyelni a játékokban. Megmutatni azt, hogy miként lehet hatni, elősegíteni vagy éppen elmulasztani adódó kapcsolódási pontokat. Arra is kell folyamatosan ügyelni, hogy a negatív kimenetel, az adódó veszteség is mindig élményhez és tanulsághoz köthető legyen, amiből építkezni tudnak, ezek fogják ugyanis megadni a másik oldalon az „Aha! Élményt”. A jutalmazás pedig a mechanizmus részévé válik. 

Eric Weiner, A zsenialitás földrajza című könyvében említi az ókori görög várostervezés „káoszában” rejlő lehetőségét, a kiszámíthatatlanságban rejlő védelmező és inspiráló környezet megteremtésének miértjét. Ez a kreatív rendetlenség lehetőséget ad a cserélhető elemek beillesztésére, nekünk designereknek pedig arra, hogy ezen elemek színesítésével, folyamatos új variációkhoz adjuk kulcsokat a kisebb és nagyobb felhasználóinknak. Az eredmény az összhatásban legyen

Mara egy olyan parkot szeretett volna kialakítani, ami valóban a helyiek életének része lesz, és nem csak átsétálnak rajta, hanem élvezeti forrást nyújt az ott töltött idő.

Kik járnak/járnának a parkba?

Hát a gyerekek.
Elő is állt egyedüli ötletével, miszerint a gyerekkel közösen kéne kialakítani azt a teret, amit javarészt ők fognak használni. 2012 és 2014 között 200 kis-és fiatalkorút vontak be a boulderi park tervezésébe, ennek köszönhetően, olyan triviális problémák is megoldódtak, mint az éjjeli fények elhelyezése, aminek köszönhetően a gyerekek biztonságban haza tudnak sétálni a sötétben, vagy hogy a szemetes konténer nem a játszótér mellett van, így az esetleges szagok nem árnyékolják be a játék örömét, és a folyóhoz is lett lejáró kialakítva.

Számomra, mint tervező, ezek az igazán fontos insightok. Ezeknek a megoldásoknak olyan ereje, és hatásai vannak, amik gyökeresen változtatják meg a lakóhelyünkön, közterületeinken töltött időnket.

Mintzer azt is kiemeli előadásában, hogy a gyerekek ösztönösen virágokkal, növényekkel, kisebb emlősökkel, rovarokkal és bogarakkal tarkítják a tereket. Ebből arra lehet következtetni, hogy náluk még nagyon látványosan jelen van a természetközelséghez való igény, amit ilyen direkt módon is kifejeznek.

A Compocity öko-robotokkal mi is ehhez a városi biológiai diverzitáshoz szeretnénk hozzásegíteni a közvetlen és közvetett felhasználóinkat, és arra ösztökélni mindenkit, hogy merje használni a teret, élvezni a természetet és tenni a mi, közös jövőnkért!

A teljes előadást ITT éred el.